Évösszegzés

Boldog új évet mindenkinek előre is! Remélem kellemesen telt a karácsony, szeretettel és bejglivel teli kezdtek neki az új évnek! Ahogyan tavaly is, úgy idén is lezárom az évet itt a blogon egy poszt formájában. Ha érdekel miket sikerült elérnem, hogyan telt az évem akkor olvassatok tovább.

evosszegzes_1.png

Tavalyi bakancslista:

Nyelvvizsga – egyből egy olyan pont, ami nem sikerült. Őszintén ez olyan, amit én nem is akartam, így végül meg sem valósítottam. Persze a jövőben tervezem, hogy megszerzem, de egyelőre nem éreztem ennek szükségét.

Jogosítvány – ezt már több bejegyzésben is olvashattátok, igen, ezt sikerült megszereznem. Nagyon örülök, hogy végre megvan.

Infoérettségi – ez is sikerült, sőt a szóbelin nyújtott teljesítményemért még külön dicséretet is kaptam.

Rutinná tenni az írást – sajnos ez nem jött össze, szerintem ezt érezhettétek

Legalább 12 könyv elolvasása – ebből csak 7-et sikerült teljesítenem, pedig igen lelkesen kezdtem neki.

Fejlődni a cukrászkodásban – idén már több megrendelésem is volt és úgy néz ki lesz olyan, aki visszatérő vásárlóm lesz, így szerintem kijelenthetem, hogy ezt sikeresen teljesítettem.

Rendrakás a szobámban – el sem hiszem, de ez is sikerült, nem kis munka volt, de utólag mindenképp megérte

Rendszeresen használni a BuJo-t – szegény mindenesfüzetem hanyagolva lett. Van egy-két hónap, amik gyönyörűen lettek vezetve, viszont vannak, amik egyszerűen kimaradtak. Ez sem lett teljesítve.

Instagram – nos, azt sikerült megállapítanom, hogy analfabéta vagyok a social médiához. Nincsenek poszt ötleteim, a képaláírásokkal szenvedek és sose tudom, hogy az adott kép illene-e a storyba vagy a feedbe és hasonló dolgok. Tehát ez sem jött össze.

 

Szerencsére a legfontosabb és legnagyobb célokat sikerült teljesítenem, a többin pedig még tudok dolgozni.

A tavalyi évhez hasonlóan néhány kérdést válaszolok meg az elmúlt évvel kapcsolatban.

 

Egy szó, amivel az évemet jellemzem:

Önállósodás
Idén betöltöttem a 18-at, így papíron már felnőtt vagyok, viszont a valóság ettől nagyon távol áll. Ami viszont meglepett, hogy egyre több mindent vagyok képes elintézni egyedül, pl vezetés, orvoshoz menni, konyhában tevékenykedni (rendrakás is), rendelést felvenni és még néhány ilyen aprónak tűnő dolog, ami számomra hatalmas lépés volt.

 

A legnagyobb kihívást jelentette:

Jogosítvány
Rengeteget szenvedtem vele, leginkább azért, mert én nem szerettem volna még, de meglett, sikerült. Ráadásul nem is akárhogyan. Minden vizsgám elsőre meglett, a forgalmi vizsgánál meg még meg is lepődtek, hogy alig több, mint 30 órával (annyi a kötelező) megcsináltam.

 

Amire a legbüszkébb vagyok

Kezd beindulni a vállalkozásom
Jó, igazából még nincs meg a vállalkozás, az még pár év, hogy hivatalosan legyen. Idén már több megrendelést is sikerült teljesítenem, volt, amit jobban, volt, amit rosszabban. A kedvencem az unokatesóm barátnőjének készített torta volt, mivel ő is gluténérzékeny, így ez testhez álló feladat volt. A bulin 3 torta is volt, kettő cukrászatból és az enyém. És itt jön, ami miatt ez a kedvencem, az én tortám fogyott el a leghamarabb. (Viiiiiii) És úgy néz ki nem utoljára csináltam neki tortát.

 

Most először…

Mentem egyedül okmányirodába
Oké, ez nem hangzik nagy dolognak, pedig tőlem az. Sosem mertem idegenekkel beszélni vagy ilyen dolgokat egyedül elintézni. Most viszont megcsináltam.

 

Új dolog, amit idén tanultam

Egy vállalkozás nem csak nyolctól négyig tart
Anyámnak könyvelőirodája van, így nála már láttam milyen a vállalkozói lét, de ahogy már fentebb is írtam most saját magamon is megtapasztalhattam. Az utóbbi időben a lazább órákat recept és dekortervezéssel töltöm, itthon leginkább a rám vonatkozó jogszabályokat böngészem, esti edzés után még rendelést veszek fel. Lényegében zajlik az élet.

 

Amiben a legtöbbet fejlődtem

Le tudom szarni a dolgokat
Bocs a kifejezésért, de igaz. Eddig eléggé komolyan vettem a tanárokat, a sulit, de rá kellett jönnöm, hogy ezt mindet nem lehet ép ésszel bírni. Magamban eldöntöttem, melyik tantárgy mennyire fontos nekem, melyikre mennyit kell készülnöm ahhoz, hogy az általam elvárt szintet hozzam és láss csodát, most nem szakadok bele a tanulásba. Itthon nem tanulok egyáltalán, legfeljebb, ha tételt kell kidolgozni, minden mást meg tudok csinálni suliidőben. És ezzel a hozzáállással milyenek a jegyeim? A teljes átlagom 4,76, amiben benne van a tesi is, ami határozottan nem az erősségem.

 

Valami, amit felfedeztem magamban

Szervezőképesség
Ez egy olyan dolog, amiről sosem gondoltam volna, hogy megvan bennem. Mint kiderült csak annyi kell hozzá, hogy nem a saját életemet szervezzem. De onnantól, hogy a tesóm szülinapjáról, a tanirodai cégünkről vagy a cukrászatról van szó én bármit megszervezek. Akár a dekorációt, a menüt, az étlapot, a bemutatást én azt megcsinálom.

 

Ennyi lett volna az én éves összefoglalóm. Ha gondoljátok ti is válaszoljátok meg a fenti kérdéseket és küldjétek el nekem. Nektek hogyan telt az évetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://imwm.blog.hu/api/trackback/id/tr6815369078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása