5 tipp a jobb jegyért

5_tipp_a_jobb_jegyert.png

Minden diáknak ismerős lehet a félévzárás hetén íratott utolsó dolgozatok, gyors felelések, hogy a tanár le tudjon zárni.  Ez frusztráló és fárasztó a tanulóknak és szerintem a tanárok sem szeretnek az utolsó pillanatban dolgozatokat javítani. Most arra láthattok pár megoldást hogyan kerülhetitek el ezt.

A félévi jegyek sokaknak nagyon fontosak, vannak akiknek a felvételi miatt, vannak akiknek szülői elvárások miatt, vannak akiknek maguk miatt. Viszont tapasztalataim szerint sokan csak későn kapnak észbe, hogy tanulni kellett volna, most meg gyorsan kellene felhúzni az átlagot. A következő tippek egyike sem jelent lazsálást, mindegyikért meg kell dolgozni, de elég valószínű, hogy jó hatással lesznek a jegyekre (bár ez tanárfüggő is lehet).

  1. Felelés
    Nálunk sok tanárnál kezdődik úgy az óra, hogy „Ma ki akar felelni?”. A legegyszerűbb ha az egyik ilyen órára rendesen készülsz és remélhetőleg jó jegyre felelsz. Ha nem is így indulnak nálatok az órák akkor is egyik nap meg tudod beszélni a tanárral (általában), hogy következőnek te szeretnél felelni. Sokszor még örülnek is a tanárok az önként jelentkezőknek.


  2. Javítódolgozat
    Ha volt néhány olyan anyag amiből nem olyan dolgozatot sikerült összehoznod mint szeretted volna akkor is megbeszélheted a tanárral, hogy ebből meg ebből a témából szeretnél újraírni. Nálunk ez általában úgy néz ki, hogy előző nap vagy óra előtt megkeressük a tanárt, hogy hozzon fel dolgozatot és utána nem javítja át az előző rossz jegyet, hanem az új jó jegy bekerül mellé.


  3. Prezentáció
    Szerintem ez az egyik legjobb megoldás. Készíts egy max 10 perces előadást a jelenlegi vagy a következő anyagról amit vesztek. Sok tanár még örül is ha nem neki kell mindent magyarázni, a diákok örülnek ha nem a tanárt kell hallgatni és olyan információkat is bele tudsz rakni amik a tankönyben esetleg nem szerepelnek, de érdekesebbé teszik a témát. Ha szöveget is raksz a diákra akkor még meg sem kell tanulnod (bár a kutatómunka alatt valamennyi úgyis rádragad), elég csak felolvasni és kész is.


  4. Beszéld meg a tanárral
    Régebben volt olyan tanárom akinél ha kétesre álltunk eldönthettük, hogy most kerekítsen felfelé de akkor ha év végén is kétesre állunk akkor lefelé vagy fordítva. Szerintem ha normálisan odamész a tanárhoz megbeszélni, hogy neked most fontos lenne, hogy jobb legyen akkor meg lehet oldani (bár van olyan tanárom is akinél ez szinte lehetetlen). Egy próbát mindenképp megér, persze nem úgy hogy 3,3-ra adja meg a 4-est, de 3,5-3,6 között simán működhet.


  5. Tanulj a következő dolgozatokra
    A javítókon kívül is biztosan lesznek dolgozatok a következő pár hétben. Ezekre készülj alaposabban mint az előzőekre, különösen a kérdéses tantárgyaknál. Valószínűleg senki nem ezt a tanácsot akarta hallani, de hidd el sokkal egyszerűbb ha elsőre jól megírod a dolgozatot és nem kell a tanár után járkálnod a javítási lehetőségekért. Ha nem tudod hogyan lenne érdemes tanulnod nézd meg tippjeimet itt és itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://imwm.blog.hu/api/trackback/id/tr6814542288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása