Black Friday, a nap, amikor megőrülünk

black_friday.png

Szerintem pár éve még sokan azt se tudták mi fán terem az a Black Friday, most meg mást sem hallani a médiából, hogy ilyen akciók meg olyan leárazások ezen alkalomból. De miért is jött létre ez az esemény?

Mint sok más a vásárlási láz is az USA-ból ered. Hagyományosan a Hálaadás utáni napon tartják a Fekete pénteket, de sok helyen már előtte héten is akciókkal találhatjuk szembe magunkat. Eredetéhez több „legenda” is kapcsolódik.

A legelterjedtebb a könyveléshez kapcsolódik, ahol különböző színekkel jelölték a nyereséget és a veszteséget. A veszteséget pirossal, a profitáló vállalatokat (meglepő módon) feketével írták. Azért kapcsolódhat ez az „ünnephez”, mert a Hálaadás utáni időszakban fordult át a legtöbb cég nyereségesre. Nekem őszintén ez a verzió is tetszik, de

A valóság az, hogy az 1960-as Philadelphiából származik a kifejezés. Hálaadás másnapján rengetegen érkeztek a minden évben megrendezésre kerülő Army-Navi focimeccsre. A tömegben a rendőröknek plusz műszakokat kellett vállalniuk és még így sem tudták megakadályozni a betöréseket. Az ekkor keletkezett káoszt kezdték el Fekete Pénteknek hívni.
Az eladók próbáltak pozitív jelentést adni ennek a napnak. Először próbálkoztak az átnevezésével (Big Friday), de ez sajnálatukra nem terjedt el. Később kiskereskedők összefogásával indult meg az ötlet miszerint ajánljanak hatalmas akciókat. Az ötlet bevált és bár még mindig rengetegen voltak az utakon, sokan inkább a bevásárlóközpontokat választották, vállalva az esetleg órákig tartó sorbanállást.
Ezzel kezdetben valóban csökkentették a káoszt, majd szépen elkezdett terjedni a vásárlási láz, más országok is bevezették (pl. Magyarország) és egyre nagyobb őrület kezdett köréépülni. Az elmúlt 10 évben Amerikában 7 haláleset és 98 komolyabb sérülés történt ezen a napon, a vevők pedig évről évre brutálisabban képesek összeveszni egy-egy játékért vagy tévéért.
A legtöbb üzlet ilyenkor meghosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat. Az USA-ban ezt is sikerült kissé túltolni. A vállalatok egymásra licitálva egyre hamarabb nyitották meg kapuikat, míg odáig jutottak, hogy már előző nap délután (csütörtökön) indították a Black Friday-t. A vége az lett, hogy szabályozták a nyitvatartást és törvénybe foglalták, hogy Hálaadás napján egy bolt sem lehet nyitva.

A Fekete Péntek mára hivatalosan a karácsonyi készülődés kezdetét jelzi (igen, a Fekete Péntek és nem október eleje!!! (nem szeretem a túl korai karácsonyt)).

Őszintén engem kiráz a hideg ettől a vásárlás mizériától, úgyhogy valószínűleg pénteken meg sem közelitem a bevásárlóközpontokat. Ha esetleg ti részt vennétek benne akkor azt tanácsolom, hogy nézzetek utána, hogy tényleg akciós-e a termék, tényleg szükségetek van-e rá és kérlek vigyázzatok magatokra és másokra.
Ha valaki hozzám hasonlóan kihagyná a tömeget, de szívesen igénybe venni a leárazásokat, azoknak ajánlom az online vásárlást. Kényelmesebb és egyre gyakrabban fordul elő, hogy olcsóbban jövünk ki belőle mintha elmennénk a boltba.

Néhány érdekesség:

  • Black Fridayt Magyarországon először 2013-ban tartottak
  • Nem ezen a napon vásárolnak a legtöbbet az emberek, hanem karácsony előtti szombaton
  • Az akciók ellenére sokan 40%-kal többet költenek, mint azok nélkül. Elsősorban azért, mert sokan olyan dolgokat is megvesznek amire valójában nincs szükségük
  • Amerikában sok helyen szabadnapot kapnak az emberek
  • Ahol dolgozniuk kéne ott gyanúsan sokan "betegszenek meg" ezen a napon
  • Átrakatták a Hálaadás ünnepét, hogy előbb kezdhessék a karácsonyra való készülődést
  • A leggyakrabban vásárolt termékek az elektronikai cikkek

Titeket lázba hoz az akciózás vagy kitör a frász a vásárlástól?

A bejegyzés trackback címe:

https://imwm.blog.hu/api/trackback/id/tr5114384194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása