Back to school #1

back_to_school.png

Még belegondolni se szeretnék, de a szomorú igazság az, hogy egy hét múlva már az iskolában ülünk. Így az utolsó napokban gondoltam hozok néhány bejegyzést ráhangolódásként. Egyrészt magamnak is segítek a felkészülésben másrészt remélem lesz olyan olvasó, aki szintén talál hasznos dolgokat.

Első ilyen bejegyzésemnél ötleteket hozok nektek, hogy kellően motiváltan indíthassátok a tanévet.

Tűzz ki célokat!
Ez nálam egy elég jól bevált tipp. Osztályfőnököm is szorgalmazza ezt így minden év elején le kell írnunk egy lapra, hogy milyen évvégi átlagot szeretnénk és milyen egyéb céljaink vannak az osztályban. Ezeket belerakjuk egy borítékba és csak év végén kerülnek elő.
Ezt nyugodtan otthon is megcsinálhatod, nekem is van általában egy itthoni listám is amibe ilyenek kerülnek: nem rontani az átlagomon, többször megszólalni órákon, aktívan részt venni az osztályközösségben, jó eredményt elérni egy versenyen, tanulás mellett táncra járni minden héten, rendszeresen tanulni, rendszeresen írni… és igazából bármit bele lehet írni. Csinálhatjátok havonta, félévente vagy egész évre szólóan, ami nektek beválik.

Vezess naptárt!
Akinek nincsen esze, legyen notesze! (Apa mondja ezt mindig ahányszor meglát nálam egy új noteszt)
Erősen ajánlom, hogy ne (csak) online használjatok naptárt, ne csak a telefonba pötyögjétek be, hanem rendesen papíron vezessétek, a ti fejetekben is jobban megmarad, amit kézzel leírtok. Ez lehet egy egyszerű éves naptár, diáknaptár (tavaly ezt használtam és nagyon bevált) vagy a mostanában igazán népszerű bullet journal is megfelel a célra. Ezekben tudod vezetni a dolgozatokat, befizetéseket, ünnepségeket és egyéb programokat, így sokkal átláthatóbbak lesznek a napjaid és tudsz előre tervezni. Az osztálytársaid pedig hálásak lesznek, ha valaki előre figyelmezteti őket a közelgő eseményekről.
Van, akinél az válik be, ha külön jelölni a sulis és az otthoni dolgokat, vagy mindenhez konkrét időpontot társít, de van, akinek (nekem) elég, ha minden együtt fel van írva és én abból úgyis tudom mit mikor kell megcsinálni.

agenda-bouquet-business-6374.jpg

Készítsd fel a szobád!
Nekem az utolsó nyári hetem rendrakással telik. Külön napot szánok az asztal, a szekrények és a szoba többi részének kitakarítására. A tavalyi könyvek/füzetek ilyenkor kerülnek végleges helyükre (ami még kellhet az a polc tetejére, ami nem az ki a kisházba). Tolltartómból kiszelektálom azokat a tollakat, amik nem fognak és feltöltöm újakkal, helyet csinálok az új könyveknek.  Fontos, hogy mindenki kialakítsa a neki megfelelő tanuló sarkot. Nekem ez az asztalom, húgomnak az ágya melletti rész, ezt mindenki magának tudja kitapasztalni és eldönteni mi a jó.

Rutin
Fontos, hogy kialakítsd a reggeli és esti rutinodat, ezzel megkönnyíted a mindennapjaidat. Sokkal könnyebb úgy kezdeni a napod, hogy nagyjából megvan mikor mit csinálsz. Hétköznap reggelente én mindig ugyanazt eszem így ezen sem kell külön agyalnom, utána szeretek visszafeküdni mégy egy 20 (inkább 30) percre. Csak ezután öltözök fel, fésülködök, csinálom meg a szendvicsem… Húgom inkább tovább marad ágyban és utána kezd el készülődni. Mondjuk szerintem nem is lehet reggeli rutin nélkül élni.
Délután amint hazaérek az első, hogy ebédelek. Ha nem állok neki egyből enni akkor képes vagyok erről teljesen elfeledkezni. Ezután gyakran videókat nézek, vagy csak böngészek a neten, megnézem mi történt a nagyvilágban (közösségi oldalakon). Ha már úgy érzem, hogy eleget neteztem akkor nekiállok tanulni. Ez általában nem szokott túl sok időd igénybe venni, szerencsémre könnyen megjegyzem, amit kell.
Az esti verzió sokkal lazább. Ha éhes vagyok vacsorázom, ha nem akkor kihagyom. Ilyenkor tudok egy kis időt eltölteni a családommal. Suliidőben este rakom össze a táskám. Ha van kedvem rajzolgatok, könyvet/blogokat olvasok, írok, ez jelenti nálam az „én időt”. Viszonylag későn megyek el fürdeni, fogat mosni és utána egyből megyek aludni. Elalvás előtt próbálom a lehető legkevesebbet használni a telefonomat és a gépemet, így hamarabb álomba tudok merülni.

Alvás
A nyáriszünet alatt sokan átállnak arra, hogy sokáig ébren vannak és későn kelnek. Általában én is így járok, bár idén nem volt erre sem időm. A tanévkezdés előtti héten (azaz most) érdemes visszaállítani a bioritmusunkat. Nem kell egyből kilenckor feküdnöd és hatkor kelned, hanem mindig csak egy picit próbálj korábban ébredni, hogy jövő héten ne legyen akkora sokk a szervezetednek. Vannak, akiknek segít az átállásban, ha este kamillateát (vagy valami más nyugtató teát) isznak, van, akinek az, ha tesz pár csepp levendulát a párnára. Ez is mindenkinél változó.

Most ezek az ötletek jutottak eszembe így tanévkezdés előtt. Tudom, a legtöbb unalomig ismételt, de higgyétek el nem véletlenül. Én ezt mindet igen hasznosnak találom és remélem lesz más is hasonló véleményen.

Nektek mik segítenek tanévkezdéskor?

A bejegyzés trackback címe:

https://imwm.blog.hu/api/trackback/id/tr7714207799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása