Mindenki fél valamitől. Én például kifejezetten sok dologtól félek. De hogy igazán mitől? Az a mai bejegyzésben kiderül, ugyanis ez a mai kihívás témája.

Mondhatnám, hogy félek a pókoktól, a sötéttől, a szellemektől, a tömegtől, de nem hiszem, hogy ezek a félelmeim az „igazán” kategóriába kerülnének. Amitől a leginkább tartok az az, hogy csalódást okozok.

És kinek okoznék csalódást? Nagyjából bárkinek. Ezért lett meg 14 évesen a motorosjogsit, ezért csináltam előrehozott infoérettségit, most ezért csinálom a jogsit, ezért táncolok már több mint 12 éve, ezért vagyok majdnem színötös és még folytathatnám a sort.

Már korábban is említettem a maximalizmusomat és azt hiszem ez így egybefügg ezzel a megfelelési kényszerrel. Mindig én akarok lenni a legjobb, hogy ne csalódjanak bennem és utána megint nekem kell lennem a legjobbnak és megint és megint és megint. Időnként már magamat idegesítem vele. Volt egy időszak, amikor nem akartam többé kitűnő lenni és rosszul akartam megírni a dolgozatot, hogy elhiggyék, hogy nem vagyok olyan okos, de annyira rossz érzés lett volna úgy beírni a rossz válaszokat, hogy tudtam a jót, hogy inkább jól írtam meg az egészet.

Gyakran így vagyok ezzel a bloggal is. Néha annyira belemerülök abba, hogy vajon ti mit olvasnátok szívesen, hogy elfelejtem, hogy én mit is szeretnék írni. Utólag meg persze csodálkozom, hogy az ilyen bejegyzések mennyire rosszra sikerednek. És szerintem ti is érzitek, hogy mi az, ami tényleg szívből jön és mi az, amit csak „muszájból” bepötyögök.

Ezzel szemben viszont gyakran segít is az IMWM leküzdeni ezt a megfelelési kényszeremet. Főleg az olyan írásoknál, amit nem is tervezek előre, hogy meg fogom írni, egyszerűen csak kikívánkoznak belőlem és (számomra meglepő módon) ezek szoktak a legsikeresebbek is lenni.

Igazából az utóbbi években pont emiatt sokat fejlődtem ezen a téren, de még mindig a legnagyobb félelmem, hogy csalódást okozok valakinek.

Ti mitől féltek igazán?

.

.

.

Dooir