Szinte elrohant az egész nyaram, így gondoltam összeszedem mi is történt velem, leginkább azt, hogy ebből mit tanultam. (Persze nem arra gondolok, hogy nyelvtanfolyamon elmagyarázták az igeidők helyes használatát)

Nincs elég időm
Tudom, mindenkinek arra van ideje amire akarja. Hát úgy néz ki mintha én nem sok mindenre akarnám, hogy időm jusson. Egész nyáron mondtam le a találkozókat, szerveztem át a programjaimat és valahogy mégis mindig kimaradt valami. Néha egy edzés, néha egy filmnézés, néha egy baráti tali, néha csak elfelejtettem e-mailekre válaszolni.  Ha bármikor összefutottam ismerősökkel a városban, mindegyikük csak annyit látott belőlem, hogy rohanok. Teljesen mindegy, hogy ez az időpont reggel 7-kor vagy délután 3-kor volt. Ezért is vezettem be egy mindenes noteszt (ismertebb nevén Bullet Journal), amibe mindent feljegyezhetek. Még így se mindig jön össze minden, de legalább átlátom a dolgaimat és fontossági sorrendbe tudom őket tenni. Mondjuk én még mindig azt állítom (amivel a családom egyet is ért), hogy 24 óra időnként nagyon kevés tud lenni. És ne gondoljon senki arra, hogy persze mert a fél napot átalszom. Elárulom gyakran 7-kor, legkésőbb 8-kor felkelek, ha programom van még előbb is. Előfordult olyan is, hogy nyáron (hétvégén!) 5-kor kellett kelnem, mert egy másik városba kellett utaznom vagy épp dolgozni menni.

Megértik a helytelen angolt is
Mindig próbálom szabályosan használni a nyelvtant, teljesen mindegy, hogy magyar vagy angol nyelvről van szó. Írásban és beszédben egyaránt jól akarom összerakni a mondatokat, mégis mikor hirtelen nyaraláskor (most voltunk először külföldön) beszélnem kellett, valamiért sehogy sem akart sikerülni a helyes beszéd. Mégis tökéletesen értették, hogy mit akarok mondani, úgyhogy ez önbizalom-turbóként hatott, hogy nem vagyok teljesen reménytelen. Persze ennek ellenére nem hagyom abba az angolozást, mégis jó érzés volt, hogy nem kell mindig tökéletesen beszélni.

Kik a barátaim
Megszoktam már, hogy nyáron ritkán írnak rám. És természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy nem éppen a népszerű a megfelelő szó rám, mégis azért néha elvártam volna, hogy válaszoljanak. Vagy ne adj Isten, rámírjanak. Nos, gondolom kitaláltátok, hogy ez egyik sem következett be. És ami a legfurcsább: nem bánom. Rájöttem, hogy teljesen jól elvagyok nélkülük is.
Ezek után már majdnem meg is lepődtem amikor a héten rámírt egyik osztálytársam, de mint kiderült csak az érdekelte hány könyvet kaptunk már meg (osztályunkban én vagyok az egyetlen, aki képes ilyen információkra emlékezni).

Semmi sem alakul úgy, mint ahogy elterveztem
Oké, ez már az első pontból is kiderült, én mégis jónak láttam ezt külön kiemelni.
Előre megterveztem minden hetemet, minden napomat és meglepő módon (hozzám képest) gyakran úgy is alakultak a dolgok. Viszont az gyakrabban fordult elő, hogy minden máshogy történt. Lehet csak annyival, hogy lekéstem a buszt és nem értem oda a boltba, hogy délután többet kellett tanulnom (nyelvsuli), de olyan is előfordult, hogy az előre eltervezett pihenős-cukrászkodós hetemen el kellett mennem dolgozni irodába és még csak be sem jutottam a konyhába. Tehát a legkisebb változásoktól a totális átalakulásig minden volt. Ez persze nem tántorított el attól, hogy tovább tervezgessem a napjaimat, talán egyszer bejön (vagy nem).

Nem vagyok már gyerek
Talán ez a legfontosabb, amit a nyáron tanultam. Dolgozni voltam pihenés helyett, tanultam gépezés helyett, barátommal utaztam el a szüleim helyett és igazából még sokáig folytathatnám. Egyre több olyan dolog van már, amit tényleg magamnak kell elintéznem. Anyám egyre kevesebb dologban segít (persze ez érthető), úgyhogy nagyjából megtanultam egyedül megoldani a gondjaimat. Mivel a talpraesettség nem nagy erősségem így a nyár egy igen hirtelen fejlődésen sikerült keresztülmennem ezáltal.

Nem érdekel mások véleménye
Nem is tudom mióta szerettem volna ezt ilyen biztosan kijelenteni. Most sikerült. Eddig is különcködtem egy kissé, de pont annyira, hogy még ne gondoljanak túl furának. Nos aki tud egy kicsit angolul, az a blog nevéből is kitalálhatja, hogy most már szabadon vállalom furaságom. Nem érdekelnek az előítéletek a rockerekkel kapcsolatban (akik egyébként jófejek és baromi rendesek), ma már simán megyek bárhová én is acélbetétes bakancsban, zenekaros pólóban. Nem érdekel milyen haj/ruha a divat, úgy és azt hordom, ami nekem jó (még ha a húgom közben fintorog is). Egyre jobban felvállalom saját magam és ettől jobban is érzem magam. Ezt mindenki másnak is ajánlom.

Ez most ennyi lett volna, egy ilyen személyesebb hangú bejegyzés. Nektek vannak nagyobb tanulságotok a nyaratokból/évetekből/életetekből? Nyugodtan írjátok meg.